A céges fejlesztések megfontolást, tervezés, és hosszú távú elkötelezettséget igényelnek a cégvezető részéről. Több ügyfelünknél merült fel az a kérdés, hogy mi történik akkor, ha a tervezett fejlesztések nem hozzák meg a kívánt eredményt. Ha például egy új kolléga nem váltja be az ígéreteket, vagy a bővítések akkora szintlépést generálnak, hogy azonnal bővíteni kellene az erőforrásokat.
Illetve mivel lehet előre felkészülni arra a forgatókönyvre, ha csak szezonálisan nőnek meg az igények? Az alábbiakban erre az előzetes bizonytalanságra mutatunk megoldást. Az autóbérlés, illetve ennek cégre szabott változata jó megoldás lehet, ráadásul, nem veszi igénybe a vállalkozás tőkeállományát. Ráadásul, az amortizációval is számolni kell, akárcsak a téli és a nyári gumik cseréjével.
Autóbérlés – Ami kevésbé jelent rizikós döntést
A fentebb ismertetett helyzetekben sok cégnél döntenek úgy, hogy beruháznak egy vagy több gépjárműre, de sajnos egymás után jelentkezhetnek a nem várt problémák. Kezdve azzal például, ha a beszerzett autók felemésztik a rendelkezésre álló saját tőke jelentős részét. Nem beszélve az olyan, szintén jelentkező költségekről, mint a biztosítás esetleg ezzel együtt Casco, valamint forgalomba helyezés, átíratás, vagyonadó.
Ennél is nagyobb gondot jelenthet, ha sok hitelt vettünk fel, a bank pedig egyáltalán nem, vagy csak drágábban folyósítja a pénzt a tényleges tevékenységünkre. Gyakori jelenség lehet az is, amikor az újonnan felvett emberek igényei szerint vásároltunk autót, amire az elbocsátásuk után nincs többé szükség.
Az is előfordulhat, hogy kezdetben elegendő egy 3 m3-es autó, de pár hónap alatt már egy 15 m3-esre lenne szükség a szállítandó árucikkek megnövekedett mennyisége miatt, de a kategóriaváltást olykor a felmerülő plusz költségek miatt nem egyszerű orvosolni. Esetleg pont egy nagyobb járműről kellene kisebbre váltani.
Középtávú bérléssel kockázatmentesebb a céges fejlesztés
A Zenit-Auto Rent középtávú bérlési konstrukciója a következőképp segít a kockázatok minimalizálásában:
- Először elviheted rövidebb időtartamra, pl. 3 hónapra a készleten lévő autók közül azt, ami illik az elképzeléseidhez.
- Amennyiben érdekel a hosszabbtávú bérlés, rendelünk egy olyat, amilyet szeretnél. Ha nem, akkor az autót vissza tudod adni, és nincs sokéves elköteleződés.
- Amennyiben minden úgy alakult, ahogy vártad, az új autód érkezéséig is meg van oldva a mobilitásod.
- Közben nem kerülsz kényszerhelyzetbe és meg tudod várni, vagy ki tudod próbálni azt, ami a legoptimálisabb a számodra.
- Szezonálisan bérelhetsz akár több autót is. Így amikor szezonon kívül nincs rájuk szükséged, a fenntartásukkal és a tárolásukkal nem lesz dolgod.
A témához kapcsolódó korábbi írásunkat olvastad már? Kattints a linkre: https://zenitautorent.hu/2022/04/07/hazankban-egyre-nepszerubb-a-tartos-berlet-szolgaltatas/